4. Lydia-A kórház

   Miután Allison kiment a kórteremből, egy középkorú férfi lépett be. Harminc év körüli, borostás férfi volt.
-Segíthetek?-ültem fel, bár szörnyen fájt az oldalam.
-Nem, én viszont segíthetek neked.-közeledett lassan-Peter Hale.-látszott az őrület a szemében. Nem néztem ki belőle semmi jó szándékot bár Alli azt mondta, hogy ő mentett meg.
-Ez esetben azt hiszem jövök neked egy "Köszönömmel".-mosolyogtam rá és dobtam hátra a hajamat amire egy féloldalas mosollyal válaszolt.
-Nem jössz nekem semmivel.-közeledett felém, majd amikor már egészen közel ért, a fülem mögé akasztotta a hajamat. Alig kaptam levegőt. Furcsán kellemes volt az érintése. -Különleges vagy, Lydia.-nézett mélyen a szememben amitől elég hamar zavarba jöttem és a földre vetettem a tekintetem.
- Tudom -nyögtem ki végül és magabiztosan néztem vissza. Láthatóan nem hitte el, hogy ennyi önbizalmam van mivel jót mosolygott azon amit mondtam. Össze szűkített szemmel néztem ahogy hátrál.
-Még találkozunk.-mosolygott majd megfordult az ajtó irányába és kiment.
  A percek óráknak tűntek egyedül a kórházban. Egész nap feküdni és nem tenni semmit, elég nyomasztó. Fel kellett már kelnem, szóval gondoltam, kimegyek sétálni. Felvettem a kabátomat és egy cipőt. Az aulába persze belefutottam az orvosba...
-Hova megy Miss.Martin?-állt az utamba. Mély lélegzetet vettem és forgattam a szemem.
-Ki kell mennem a friss levegőre. Remélem nem gond.-mosolyogtam rá majd mielőtt válaszolt volna már kint is voltam. A levegő szárazz volt az ég pedig szürke, mint szinte mindig Beacon Hillsbe. Még jó, hogy felvettem a kabátomat mert szörnyen fújt a szél. Leültem a kórház előtti lépcsőre és néztem az embereket. Egy férfit, aki a terhes feleségét viszi be, egy anyukát és a gyerekét, akinek be volt kötve a feje és a nővéreket, orvosokat akik kint beszélik meg, milyen napjuk volt. Furcsa volt látni, hogy bár az én életem, mintha lelassult volna, másoké ugyan úgy megy tovább. Lenéztem a telefonomra, hátha jött egy sms Brett-től de semmi. Egy "Hogy vagy?" sem. Biztos csak sok a dolga...neki mindig sok a dolga. Nem számít. Ilyen az élet. Nem? Alig várom, hogy újra suliba mehessek...

~Hali! Bocsánat a rövid részért és a hosszú szünetekért de ígérem, hogy mostantól aktívabb leszek! Köszönöm a megértést! Sziasztok!

3. Allison- "Ezt nem hiszem el"

Idegtépő a kórházban várakozni. Az egész az én hibám. Miért kellet ott hagynom Lydiát?  Még jó, hogy az a férfi megtalálta őt. Peter azt hiszem. Peter Hale. Azóta is itt ül mellettem amit viszont már egy kicsit furcsálok. Brett viszont a meccs estéje óta be se jött. Két napja nem kelt fel Lydia. Nehéz. 
-Hogy talált rá?-néztem Peterre. Ez a kérdés már elég régóta felakartam tenni de eddig csak néma csöndben ültünk egymás mellett.
-Már elmondtam a rendőrségnek.-komoran nézett ki a fejéből.
-Nem ezt kérdeztem.-mordultam rá elég hangosan mire ő felém fordult és lenézően elmosolyodott.
-Jaj, Szívem.-össze húzott szemekkel és felvont szemöldökkel vártam a válasz folytatását.- Hallottam, hogy mit kérdeztél csak éppen nem vagyok köteles válaszolni egy csinos pofijú kislánynak. 
-Ó! Csinosnak tartasz?-mosolyogtam gúnyolódva.-Akkor mondd el azt, hogy miért ülsz két napig a kórházban egy olyan lány miatt akit nem is ismersz.
-Azt hiszem van jogom itt lenni ha már megmentettem az életét.
-Van csak...
-Lydia fel kelt. Egyszerre csak egy ember mehet be hozzá a szülei mellé.-szakított félbe egy nővér. Peterrel egymásra néztünk de én gyorsabb voltam, felpattantam és már bent is voltam.
   -Anya, apa, hoznátok nekem innit?-nézett Lydia fekve a szüleire.
-Persze szívem.-kettesbe maradtunk.
-Jól vagy?-ültem le mellé egy székre. Ekkor láttam meg, hogy egy hatalmas kötés díszelgett az oldalán.
-Úgy nézek ki mint aki jól van? Komolyan?-elég meggyőzően mondta.-Ki talált meg?-kérdezte suttogva.
-Valami Peter Hale. Még itt van.
-És Brett?
-Ömm...Brett nem jött be.-hajtottam le a fejem. Lydia mély levegőt vett majd beleharapott a szájába és megrázta magát.
-Mindegy.-nyögte ki végül. Oda mentem hozzá és megöleltem.
-Én most megyek.
-Jó.-és kimentem.
   Peter az ajtóban állt majd amikor kinyitottam, hátraugrott.
-Te hallgatóztál? -akadtam ki amint észre vettem őt. 
-Nem csak vártam, hogy kigyere végre.-Szerintem mióta először beszéltem Peterrel azóta mindig ugyan azt az arckifejezést veszem fel ha meglátom. Összehúzott szem, felvont szemöldök. Miután ő bement a kórterembe nekem mennem kellett suliba. Ez lesz az első napom és Lydia nélkül kell túlélnem. Nem baj. Legalább elmondhatom Brettnek, hogy mit gondolok róla. Két napig egy smst sem küldött a kórházban fekvő barátnőjének. Szép. 
   Az iskola elég szürke. Hosszú szekrénysorok amik között találhatsz pár termet. Az emberek is elég szürkén öltözködnek, köztük én is. Amint megláttam Brettet oda rohantam.
-Helló. Brett ugye?-néztem rá.
-Aha. Miért?-Vonta fel a szemöldökét.
-Azt hiszem beszélnünk kéne.
-Bocsi de ismerjük egymást?.-röhögte el magát.
-Lydia egyik barátnője vagyok és nem tetszik amit vele csinálsz.-fakadtam ki. A fiú csak nyugodtan közelebb lépett és megfogta a karom.
-Nyugi. Ha ideges vagy eltorzul a fejed.-azt hittem felpofozom. Komolyan azt hittem.
-Nem érdekel.-szótagoltam neki hangosan mire közelebb hajolt. Hatalmas szemekkel bámultam, hogy mégis mi a fenét csinál mire megcsókolt. Azzal a sebességgel löktem el magamtól.-Te normális vagy?-ordítottam rá.-Lydia. Emlékszel? A barátnőd aki a kórházban fekszik és arra vár, hogy felkeresd.
-Mi köze van ehhez Lydiának?-vigyorgott rám
-Te tényleg nagyon hülye vagy...-mondtam majd elviharoztam a folyosókon... 



Haliiii^-^ Remélem tetszett ez a rész és várom a véleményeket, kritikákat. Köszönöm, hogy elolvastátok, Puszi!
×o×oStella♡

2. Lydia- A meccs

  Allison a gardróbjába kutakodott én pedig az ágyán heverésztem. Jó őt újra látni de tudom, hogy ez bonyolult lesz. Végül is tíz évig nem találkoztunk. Nem mintha sok olyan ember lenne akinek bármit elmondhatnék. Vannak barátaim de ne nem igazán bízok bennük. Allisonba pedig valamiért 100%ig megbízom. Nem tudom megmagyarázni miért.
   Megcsörrent a telefonom. Brett hív. Mindig felhív meccs előtt.
-Lydia! Úton vagy? Nem mintha be lennék parázva de jó lenne ha látnálak a lelátón.-nyafogott bele a telefonba hadarva miközben valaki azt üvöltözte a háttérben, hogy "Vedd le a herevédőt a fejedről, Danny!"
-Nem sokára ott leszünk! Nyugodj meg és koncentrálj arra, hogy nyerjetek!-parancsoltam neki, talán kicsit erőteljesebben mint azt terveztem. Brett még elmotyogott valami olyasmit, hogy; "Csak...csak siessetek" és ezzel letette a telefont.
    Allison végül egy egészen elfogatható ruhában, előjött a gardróbjából és indultunk is. Hát igen....indultunk volna ha az apja éppen akkor nem lép be az ajtón.
-Hova mentek?-kérdezte komolyan, főleg a lányától.
-Mi csak egy meccsre.-dadogott válaszul Allison.
-Kijárási tilalom van. Nem mehetsz.-és ezzel ki is viharzott. Allison tanácstalanul állt.
-Sajnálom Lydia.-szólalt meg végül miközben az ágyra hajította a dzsekijét. Nem akarok rossz hatással lenni rá de tudom, hogy jól érezné magát.
-Komolyan Alli? Ilyen "jó kislány" lettél?-kezdtem el gúnyolódni.-Na vedd fel a dzsekidet és menjünk.-mondtam miközben az ajtó felé biccentgettem.
-Tudod mit?-kezdett bele határozottan.-Igazad van.
-Tudom-vigyorogtam rá.
-Kövess.-suttogta. Oda ment a nyitott ablakhoz és egyszer csak leugrott. Oda rohantam és lehajoltam. -Hét év torna.-röhögött Alli.-Na nem jössz?
-Azt hiszem én inkább lépcsőznék.-mondtam neki mosolyogva.
   Leültünk a lelátóra, a kispad mögé. Amikor kijött a csapat, a tömeg, ahogy mi is, hatalmas ünnepléssel fogadta őket. A játék viszonylag jól ment. Ahányszor Brett szerzett pontot, megragadtam Allison kezét és ugrálva sikítoztam.

A végén már engem is idegesített a hangom. Mikor vége lett a meccsnek észre vettem Alli apját.
-Allison...azt hiszem bajban vagy.-löktem meg.
-Mindjárt jövök.-futott el. Nem bántam, hogy ott hagyott, úgyis gratulálni akartam Brettnek. Elindultam tehát a fiúöltöző irányába.
    Danny és Brett kint álltak az öltöző előtt és beszélgettek amikor odamentem.
-Hali!-ugrottam a barátom nyakába és megcsókoltam.-Ügyes voltál.-nyomtam egy újabb csókot az ajkára.-Ó, és te is Danny.-néztem a srácra aki tehetetlenül állt velünk szembe.
-Kössz.-mosolygott féloldalasan Brett.-Megyek átöltözni. Nincs kedven elmenni valahova ünnepelni?-fogta meg a kezem.
-De, persze!-mosolyogtam rá.-De most öltözz át.-veregettem meg a vállát egy fintorgós mosoly kíséretében.
  Vissza indultam Allisonhoz de már nem volt a pályán. Sőt. Senki nem volt már a pályán. Zajt hallottam amire, természetesen körbe néztem. Egy sötét alak közeledett ....egyszer csak....egyszer csak megindult felém. Ugrott egyet de már nem láttam benne semmi emberit. Olyan volt mint egy szörny. Rám ugrott. Mozdulni sem bírtam. Először fájt de ez egyre gyengült. Minden elsötétedett...





~Haliiiii!^-^ Köszönöm, hogy elolvastátok ezt a részt is, remélem, hogy tetszett! Írjátok meg megjegyzésbe a véleményeteket és én mint eddig is, válaszolni fogok rájuk:) Remélem, várjátok a kövi részt, addig is sziasztok!:)
×o×oStella♡

1.Allison-Vissza Becon Hillsbe

   Kezdődik elölről. Mindig ez van, igazából már megszoktam. Nem azért, nincs okom panaszkodni. Egy szerető családban nőttem fel. Az apám Fegyver kereskedő ami ijesztően hangozhat de egyáltalán nem az és teljesen legális. Komolyan. Esküszöm. Viszont a barátokról nem igazán tudok mesélni. Nehéz úgy rájuk találni, hogy mindenhol csak hónapokat töltünk. Eddig New York volt a kedvenc helyem ahol laktunk és a kisvárosi Beacon Hills ennek teljesen az ellentéte. Kertes házak mindenhol, helyi seriff és számomra a legijesztőbb, hogy mindenki ismer mindenkit. Majdnem. Engem például még senki nem ismer. Bár ez nem teljesen igaz. Itt születtem és csak hat éves voltam amikor elköltöztünk. Ugyan abba a házba költözünk vissza ahol tíz évvel ezelőtt is laktunk. Az anyám azt mondta, hogy a régi legjobb barátnőm, Lydia még mindig a szomszédba lakik. Lydiával össze voltunk nőve régen. Emlékszem, hogy felvettük az anyukáink magassarkúját és kifutósat játszottunk de olyan is volt, hogy kint lacrosseoztumk a kertben. De ez már régen volt. Megváltoztam és elég valószínű, hogy ő is.
   Még csak dél van. A kocsiból bámulok kifele miközben a fülhallgatómban Beyonce szám megy. Hátul, a csomag tartóban zörögnek a fegyverek. Ilyenkor az apám mindig szúrós pillantásokat vet az anyámra aki bepakolt. Nagyokat sóhajtozok miközben egy képet szorongatok a kezemben magamról és a volt barátomról New Yorkba. Egyikünk sem akart távkapcsolatot, ami érthető is volt. Ezek sosem működnek.
  Végre oda értünk a hatalmas kertes házhoz. Ugyan úgy nézett ki mint ahogy itt hagytuk. Kiszálltam, felkaptam egy sporttáskát és kivettem egy dobozt, tele emlékekkel. A legtöbben még suliba vannak ahogy Lydia is. A szüleim a holnap grill partit szerveznek ahova az osztályomból is jönnek páran így megismerhetem őket még mielőtt be mennék. Felvonultam a szobámba ledobtam a dobozt és láttam, hogy az ágyam már ott állt a falnál. Kinyitottam a szekrényem és elkezdtem pakolászni.
   Mire befejeztem és nagyjából kész lett a szobám már délután kettő óra lett. Kinéztem az ablakon, egy szürke sport kocsi parkolt le a szomszédnál. Egy alacsony, vörös hajú lány és egy magas srác szállt ki belőle. A fiú csókot nyomott a lány ajkaira és vissza ült a járműbe. Elkezdtem futni. Az a lány biztosan Lydia. Bár nagyon megváltozott, a tűzvörös haját bármikor felismerem.
Kiértem és a lány is éppen felénk tartott.
-Allison?-nézett rám döbbenten én pedig bólogattam. Elmosolyodott és oda futott hozzám.-El se hiszem!-Sikított a fülembe.
-Hiányoztál.-súgtam neki könnyes szemekkel.

-Te is nekem.-sírta el magát ő is majd szipogott egyet és hátra dobta a haját.-Mesélned kell. Sokat. Tíz év pótlás jön.-mondta mosolyogva miközben az utolsó könnycsepp is lefolyt az arcán. Én csak mosolyogva szipogtam miközben bólogattam gyorsan.
   Behívtam hozzánk ahol a szüleim is megölelgették őt utána pedig felrohantunk a szobámba. Lepattant az ágyamra és én is leültem. Mindent elmondtam neki kezdve azzal, hogy Las Vegasba magántanuló voltam addig, hogy New Yorkba szakítottam a barátommal.
-És te? Látom barátod van.-vonogattam a szemöldökömet vigyorogva.
-Igen. Brettnek hívják. Magas, cuki és sportol.-dőlt hátra ábrándozva.-Ezen kívül velem nem igazán történt sok minden. Kijárási tilalom van a városban.
-Miért?-értetlenkedtem.
-Valami állat rohangál a városban és megöl embereket. Azt mondják farkas de szerintem hegyi oroszlán. Farkasok legalább 60 éve nem élnek Beacon Hillsben. Bár....vándorló állatok. Talán egy-egy ide tévedhetett. Na mindegy.-rázta meg magát. -Ma este meccs lesz. Eljössz?
-Nem kijárási tilalom van?-néztem rá rémülten.
-A meccs meg lesz tartva. Lesznek állat védők meg rendőrök. Nem lesz gáz.
-Ez esetben elmegyek- néztem át a vállam felett....







~Haliiiii! Remélem tetszett ez a rész! A köviben Lydia szemszögéből láthatjátok majd a dolgokat. Légyszi ha valami nem tetszett vagy tanácsotok van azt írjátok meg, hogy tanulhassak belőle. Előre is köszi♡
×o×o Stella♡